Árva angyal, A bosszú angyala, Esmeralda, Marimar, Paula és Paulina, Rosalinda… Ki ne emlékezne ezekre a régi mexikói sorozatokra. És akkor még csak nagyjából az egyharmadát említettük azoknak a teleregényeknek, amik Magyarországot is keresztül-kasul bejárták. Úgy tűnhet, hogy a múlt idő helytálló a fogalmazásban, pedig az új mexikói sorozatok is milliókat ültetnek le a képernyők elé világszerte.
Melyik a leggyakrabban használt két kifejezés a telenovellákban?
Kis hazánkba ugyan csak a töredéke jutott el azoknak a mexikói sorozatoknak – eredeti nyelven telenovelas –, amik amúgy Dél-Amerikát lázban tartották, tartják, de így is nagyon beszédesek a fordítások. Van két szó, ami a legtöbbet tűnik fel a szappanoperák univerzumában. Az egyik a szerelem, a másik pedig a Mária. Előbbi talán nem is meglepő, hiszen ezek a telenovellák kivétel nélkül az élet nagy dolgairól mesélnek, amelyek között a leggigászibb kétségtelenül a szerelem. Legalábbis az alkotók és egyúttal a nézők szerint mindenképpen. Utóbbi a Mexikóban gyakran használt névre utal, ami egyben számtalan sorozat címévé is vált.
Önmagában ez a két kifejezés arról is hűen tanúskodik, hogy a szappanopera sorozat olyan műfaj, amelynek középpontjában a kapcsolatok állnak. Nők és férfiak, akik konfliktusok garmadát élik át nap, mint nap. A koncepció egykor, az első sorozatok felbukkanásakor az volt, hogy a köznapinak tűnő, emberek millióit mégis összekötő nehézségek a képernyőre kerüljenek. Persze a szíveket ellágyító szerelem, a mindenkit megmozgató ármánykodás nem maradhattak ki a kellékek közül, ahogy az emlékezetvesztés vagy éppen a teljes átalakulás sem. A fentiek fényében azt gondolhatnánk, hogy kizárólag hölgyek rajongtak és rajongnak ezért a kategóriáért, de ez csupán a látszat. Kicsit a krémlikőrökre emlékeztetnek a mexikói telenovellák. A férfiak titokban ugyan, de örömmel kortyolnak bele az édes nedűkbe, miközben kifelé azt mutatják, hogy ők bizony csak férfias italokra vetnek szemet. Na, valahogy így megy ez a tévézés területén is.
Melyek a legismertebb mexikói sorozatok?
A legjobb mexikói sorozatok címét az is ismeri, aki soha egy részt sem látott belőlük. Szigorúan felsorolás alapján, nem minőségi sorrendben ezek a legismertebbek: Árva angyal, A beépített szépség, A bosszú angyala, A csábítás földjén, Elfeledett szerelem, Esmeralda, Esperanza, Időtlen szerelem, Kettős játszma, Marichuy – A szerelem diadala, Marisol, Paula és Paulina, Rosalinda, Rubí, az elbűvölő szörnyeteg, Sebzett szívek, Szerelem ajándékba, Szerelem zálogba, Titkok és szerelmek.
Mi a siker receptje a legjobb telenovellák forgatókönyvei alapján?
A latin-amerikai sorozatok annak ellenére hódították meg a világot, hogy nem egyszer főleg Mexikó életérzését mutatják be. Olykor távolinak hathatnak azok a jelenetek, amik túlságosan temperamentumosra sikerültek, ugyanakkor a heves érzelmi kitörésekkel mindenki képes azonosulni. Még akkor is, ha a saját mindennapjaiban kevéssé buggyannak felszínre a sérelmek, fájdalmak. A dél-amerikai sorozatok vonzereje a karakterességben keresendő. A mindennapi, apró-cseprő dolgok nagyító alá kerülnek, és a reakciók is elnagyolttá válnak. Éppen olyanná, mint amilyenre sokan vágynak a maguk hétköznapjaiban is.
A sikeres mexikói sorozatok listája árulkodó. Hogy miért? Azért, mert a telenovellák listájának címei nagyrészt szerelemről, nőkről beszélnek, és magáról az életről. Ami képeiben olykor túlságosan is ismerős, néha pedig totálisan ismeretlen, de az ösztönöket mégis megérintő. A mexikói szappanoperák bája, hogy bárkiről szólhatnának, és pont ezért szólítanak meg annyi embert kerek e glóbuszon.
Fotó: Izaura TV