Utazás

Tulum – Romváros a tengerparton

Tulum, egy másik karib-tengeri gyöngyszem. Quintana Roo államban található, mintegy 130 km-re Cancúntól. Remekül megközelíthető mind bérelt autóval, mind tömegközlekedéssel, azaz ADO busszal. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy talán Tulum az a város, amely a legnagyobb változáson ment át az elmúlt tíz évben. A hely igazi varázsa az, hogy a régészeti lelőhely közvetlenül a tengerparton áll.

Tulum csöndes kis halászfaluból egy igazi turistaközponttá nőtte ki magát. Digitális nomádok közkedvelt helyszínévé vált, hiszen remekül összeegyeztethető a távmunka és az élet élvezete. Mi kell több, mint jó hangulat, strand és napfény? A helyi vendéglátó egységek remekül felismerték ezt az új igényt, így gyakran láthatunk olyan embereket, akik délelőtt kávézókban videóértekezleten vesznek részt, délután pedig a strandon lazulnak.

Mikorra tervezzük az utazást?

Mikor utazzunk Tulumba? Sajnos a Riviera Maya ezen része azon területek egyike, amelyet leginkább megvisel a tengeri fű problémája. Ez leginkább nyárra vonatkozik, ezért a nyári hónapok inkább elkerülendőek. November végén már nagyrészt vége a hurrikánszezonnak, így én mindenképpen a december-május időszakot ajánlanám, hiszen az időjárás kedvező, nem jellemző az eső, s az összefüggő algaszőnyeg sem.

Hol érdemes megszállni Tulumban?

Megszállhatunk a hotelzónában vagy a faluban attól függően, mennyit szánunk a szállásra. Fontos kiemelni, hogy a faluban az éttermek olcsóbbak, így pénztárcabarát módon tudjuk megoldani az étkezést, valamint jó hangulat várja az éjszakai élet kedvelőit. Az egyik legnépszerűbb és leghagyományosabb tacokat a Taqueria Honorio-ban próbálhatjátok. Számos Tulum felirat és tábla ad remek hátteret a fényképezkedéshez. Rengeteg üzlet található itt, ha emléktárgyakat szeretnétek vásárolni az utazásotokról.

A legtöbb látnivaló kerékpárral is megközelíthető
A legtöbb látnivaló kerékpárral is megközelíthető – Fotó: canva.com

A hotelzóna egyik nagy előnye, hogy a szállodák egy részének van saját strandja, de nem árt meggyőződni erről, mielőtt lefoglalnánk, mert akadnak kivételek. Az itt található éttermek inkább a gourmet konyha képviselői, viszont kifejezetten hangulatos a romantikus fényekkel megvilágított utcán sétálgatni. Maga a hotelzóna, 9 kilométer hosszú, tehát megéri biciklivel bejárni.

Tulum leghíresebb látnivalója

Tulum romvárosa a Világörökség része. Érdemes reggel itt kezdeni a napot, mivel később egyre többen érkeznek. A fényképek sokkal szebbek, ha csak ti vagytok rajta. Ilyenkor még nyugodtan lehet nézelődni és fényképezni, valamint a nap is barátságosabb kedvében jár. A belépő elég baráti, mindössze 85 peso. A falutól 4,5 kilométerre található, így többféleképpen juthatunk oda. Elkerékpározhatunk odáig, de egy minibusz is a rendelkezésünkre áll mindössze 20 pesoért. Persze ha igazán kényelmesre akarjuk venni a figurát, akkor taxival is utazhatunk – itt érdemes még az utazás megkezdése előtt egyeztetni a tarifát.

Tulum ugyan felfejlődött, de ezek az árak még mindig eléggé visszafogottak. A romváros közvetlen környékén a parkolás megoldott, viszont azt tanácsolom, hogy keresgéljetek egy kicsit, mert igen nagy különbség lehet az árak között, sőt találhatunk ingyen parkolót is, de az gyorsan megtelik.

Tulum tengerparti romvárosa
Tulum tengerparti romvárosa – Fotó: Balog Botond / vivamexiko.hu

Érdemes átadni magunkat ennek a felejthetetlen élménynek, ezért mindenképpen kb. 3 órát számolnék a látogatásra, bár összehasonlítva más romvárosokkal, Tulum inkább a kisebbek közé sorolható. Ahogyan erre a szent helyre belépünk, szinte mellbevágó. Egy keskeny boltív által képzett alagúton haladunk keresztül, amikor csak a fény irányítja lépteinket, majd kilépve a falak öleléséből, elénk tárul a romváros. Ezen a területen gyakran bukkannak fel leguánok és koátik.

Tulum egykori maja lakossága már nem a harcosok közé tartozott, hanem kereskedők voltak, ez a hely pedig az egyik legjelentősebb kereskedelmi kikötő. Miután körbejártuk a romokat, beleférhet egy fürdőzés is a türkizkék tengerben. Tényleg fantasztikus a vízen lebegni, miközben szemünk régi kultúrák elfelejtett kultuszhelyeit pásztázza. Ugyanakkor a valósághoz hozzátartozik, hogy az itteni partszakasz igen kicsi, s nyilván mindenki meg kíván mártózni a nagy melegben, így tömeg alakulhat ki.

Ne felejtsétek el, ha szeretnétek meglátogatni egy romvárost, mindenképpen tudakozódjatok a nyitvatartásról. A látogatáshoz biztosan szükségetek lesz napvédelemre, vízre és fürdőruhára.

Vamos a la Playa – Irány a strand!

Innen akár gyalog eljuthatunk a Playa Paraíso nevű strandra. Nemcsak közel van, hanem ezt tartják Tulum, sőt a világ egyik legszebb strandjának, ezért sokan látogatják. Számos könnyűbúvár, azaz snorkel túra indul innen a közeli korallzátonyokhoz. Ez a tengerpart azon nagyon kevesek egyike, amely még nyilvános, s nem csupán a szállodavendégeknek van fenntartva.

Tulum mesés tengerpartja
Tulum mesés tengerpartja – Fotó: canva.com

Ha bérelsz egy palapát nyugágyakkal, ingyen használhatod a mosdót és a zuhanyt is. Ha úgy döntesz, nem elemózsiával vágsz neki a napnak, a parton különböző árfekvésű éttermeket próbálhatsz ki, de itt már mélyebbre kell nyúlni a zsebben.

Csodálatos víznyelők Tulumban

A Yucatán-félsziget híres a természetes módon képződött víztározó helyeiről, a cenotékról. A Cenote Corazón talán az egyik legközkedveltebb ilyen jellegű turistahely. A szív szó talán az egyik leggyakrabban használt a spanyol nyelvben, de a latin-amerikai dalokban mindenképpen. Ezt a cenotét azért hívják így, mert felülről szemlélve szív alakú. Ugyan sokan azt gondolják, hogy mesterséges úton alakult ki, a Cenote Corazónt ugyanúgy, mint a társait, a természet alakította ilyenre.

Cenote Corazón
A Cenote Corazón madárnézetből – Fotó: vecteezy.com

Fontos megemlíteni, hogy ez a cenote mint szertartások szent helye kiemelkedő jelentőséggel bírt a maja kultúrákban. A majáknak különleges kapcsolata volt a cenotékkal. Nemcsak hogy innen volt vizük, de úgy tartották, hogy ezeken a helyeken van az inframundo bejárata is. Számukra az inframundo egy rejtett világ volt, a cenotékon keresztül a mélyben földalatti folyórendszer szőtte át a félszigetet. Ez a látnivaló Tulumtól 7 km-re található, a belépő jegy ára felnőtteknek 150 peso, gyerekeknek magasságtól függően változik az összeg. Gyönyörködhetünk a látványban, úszhatunk kristálytiszta vízben, valamint könnyűbúvár felszereléssel színes halakat is megfigyelhetünk. Ha nincs saját, lehet bérelni pipát és búvárszemüveget, valamint ha nem tudsz úszni, mellényt.

Természet szülte múzeum

Museo Sfer Ik Tulum egy a hotelzónában található múzeum és időszakosan megújuló kiállításokkal várja a látogatókat. Így minden látogatásnál egy másik világba csöppenünk. Természetes anyagokból készülnek a kiállított darabok, követ, fát, füveket használnak a készítéshez. A múzeumot mezítláb kell végigjárni, viszont 18 éven aluliaknak tilos a belépés, bár a kiállítás csöppet sem veszélyes. Az egyik lehetséges válasz erre a korlátozásra, hogy egy olyan helyet akartak teremteni, ahol csend és béke honol, ahol van lehetőség az elmélyülésre.

Óriás emberszobor

Tulum egyik legnépszerűbb selfiekészítős helye, a Ven a la Luz nevű szobor. Lassan azt is kijelenthetjük, hogy látogatottságának száma vetekszik a romvároséval. Ezt a 10 méter magas szobrot egy dél-afrikai művész hozta létre a 2018-as Art With Me fesztiválra. Az ember és a természet közötti mély kapcsolódást szerette volna vele szimbolizálni.

Ven a la Luz szobor
A Ven a la Luz szobor – Fotó: canva.com

Most már nem eredeti helyén lelhető fel, azaz nem az Ahau Hotel bejáratánál, hanem a belső udvarába került, mivel a tervek szerint egy szoborparkot akartak alapítani. Az áthelyezés azonban azt jelenti, hogy csak belépő jegy ellenében gyönyörködhetünk a híres látnivalóban. Sajnos számítani lehet sorra is, viszont tény és való, hogy a Ven a la Luz egy fantasztikus művészi alkotás, amit illik megismerni.

Maja naptár a főtéren

A település főterén mindenképpen figyelmetekbe ajánlanám a Maja Kalendárium emlékművet. A Calendario Maya Marco Antonio Corona, Firenzében diplomázott szobrász műve. 2011-ben készítette el alkotását, hogy ezzel fogadják 2012-t, amely akkoriban kiemelkedően foglalkoztatta az egész világot, hiszen a maja naptár és jóslat szerint egy új korszak vette kezdetét. Az emlékmű célja, hogy az ősi bölcsességet megismertessék a turistákkal és az itt élőkkel.

Látnivalók a környéken

Nemcsak Tulumban, hanem a környéken is lehet érdekes helyeket felfedezni. Playa Xcacel egy Tulumtól 20 kilométerre található természetvédelmi terület, melynek páratlan szépsége lenyűgözi az idelátogatókat. Egy érintetlen édenkert, ahol megfigyelhetjük a mangroveerdő, tengerpart és korallzátonyok együttesét. A sok látnivalót kiegészíti még egy cenote és a tengeri teknősök lelőhelye.

A korallzátony a világ egyik legjelentősebbike, különböző halak, teknősök és korallok élőhelye. Van lehetőség könnyűbúvárkodásra, mind egyénileg, mind utazási iroda programjaként. A hely egy másik különlegessége, hogy nincs internet és lefedettség. Aki teljes kikapcsolódásra vágyik, itt biztosan megtalálja. Fontos még tudni, hogy a természetvédelmi területeken csak biológiai úton lebomló naptejet és szúnyogriasztót lehet használni.

Egy másik környékbeli kirándulóhely a Laguna de Kaan Luum. 12 kilométerre van Tulumtól. Ugyan a közepén egy 85 méter mély cenote terül el, a széleken igen sekély a víz, ezért ott gyakran látni gyerekeket játszani. A cenote biztonsági okokból kellően ki van jelölve, nem szabad benne úszni, csak búvárfelszereléssel.

Laguna de Kaan Luum
A Laguna de Kaan Luum – Fotó: canva.com

Mivel ebben az esetben is természetvédelmi területről van szó, bent nincs bolt, illetve étterem, érdemes magunkkal vinni elemózsiát, valamint nem ajánlott naptej és szúnyogriasztó használata. Így tudjuk védeni az itt fellelhető ökoszisztémát. A homokból készíthetünk magunkra iszappakolást, a hosszú, fából készült mólón végigsétálva gyönyörködhetünk a tájban, úszkálhatunk és vízi sportokat űzhetünk.

Tulumnak van egy különleges hangulata, mintha egy másik világba csöppennénk. Bejárhatjuk a környéket kerékpárral, megtekinthetjük ősi civilizációk építményeit, a világ egyik legszebb strandján fürödhetünk, s éjszaka akár bulizhatunk is, másnap pedig gyönyörködhetünk a napfelkelte felejthetetlen látványában. Tulum ugyan sokat változott az elmúlt években, felkapottabb, divatosabb lett, ugyanakkor ott lapul még az egykori, egyszerű kis halászfalu.

Fotók: canva.com, vivamexiko.hu, vecteezy.com